2003. 09. 16., k – 14:16

Pesti Gyula Ericsson-díjas

Elismerés a több évtizedes tehetséggondozásért

Pesti Gyula

1946-ban született Medinán. A Garay gimnáziumban érettségizett, majd 1969-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Garay gimnáziumban 1975 óta tanít, az intézményben 7 esztendeig töltötte be az igazgatóhelyettesi tisztséget. Felesége logopédus, fia informatikus mérnök, tanár. Hobbija a munkája, emellett szívesen kertészkedik.

Az öt esztendeje alapított Ericsson-díjat minden évben két kategóriában ítélik oda általános iskolában és gimnáziumban oktató szaktanárok körében: tehetséggondozásért és a matematika vagy a fizika tantárgy népszerűsítéséért. Pesti Gyula, a szekszárdi Garay János Gimnázium tanára a tehetséggondozás területén elért eredményeiért vehette át a díjat.

Az Ericsson-díj öt esztendős fennállása alatt tízen vehették át a matematika-fizika tantárgyak területén elért tehetséggondozásért járó díjat és mindössze két olyan középiskola van, ahonnan két tanár is megkapta az elismerést. (Dr. Jurisits József, a Garay gimnázium igazgatóhelyettese 2000-ben kapta meg a díjat.) Pesti Gyula a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (KÖMAL) pontversenyébe már az 1972/73-as tanévben bekapcsolta diákjait, majd a Garay gimnáziumba kerülve tovább folytatta azt a munkát, amely a gimnáziumot mára országosan ismertté tette. A KÖMAL év végi összesített pontversenyében a Garay gimnázium 1995 és 2000 között vezette az országos „toplistát” és ebben az elismerésre méltó eredményben kiemelkedő a tanár úr szerepe. Emellett tanítványai sikerrel szerepeltek több más országos egyéni és csapatversenyen is. Mint a megyei központi matematika és fizika szakkörök előadója, a megyei tehetséggondozásban is részt vállal.

Pesti Gyula szerény, csendesen dolgozó tanár, akinek munkáját nemcsak a dél-dunántúli régióban ismerik és tartják nagyra. A diákok százai, akik az ő óráin ismerkedtek meg a két tantárgy rejtelmeivel, megtapasztalhatták elismerésre méltó pedagógusi hitvallását: minden diákból kihozni azt, ami benne van, anélkül, hogy azt tehernek, kényszernek érezze, ám ugyanakkor ne is maradjon rejtve a tehetsége. Ennek a tanári hozzáállásnak a sikerességét jól mutatják az eredmények, valamint az a tisztelet és szeretet, amely Pesti tanár urat övezi. A sikeres tehetséggondozáshoz nem elég a lelkes tanár és a szorgalmas diák. Mint azt Pesti Gyula elmondta, mindezen eredmények nem születtek volna meg a gimnázium vezetésének támogatása és a megértő, segítő családi háttér nélkül, amelyek az ő esetében maradéktalanul megvalósulnak.