Rácz Tanár Úr díjat kapott dr. Jurisics József
Az atomoktól a galaxisig
Elismerés: Életmű díjat kapott a tanár úr
Életmű díjjal egyenértékű az a szakmai kitüntetés - a Rácz Tanár Úr díj - , melyet a
közelmúltban vehetett át Budapesten, egymillió forintos díjjal együtt dr. Jurisits
József. A szekszárdi Garay János Gimnázium fizika-matematika szakos tanára több
mint negyven esztendeje oktatja a diákokat. Munkálkodásának egyik gyümölcse az,
hogy fizika és matematika - legalábbis tanítványai körében - megszűnt rettegett
tantárgynak lenni.
- A matematikát mindig is a tudomány nyelvének tekintettem. A fizika - melyhez
jobban vonzódtam - az atomoktól a galaxisokig szinte mindennel foglalkozik. A
köznapi életben is kiváltképp hasznosítható tudomány: képzeljük el, mi történne a
világban, ha csak egy napig nem lenne áram...
Határozott véleménye szerint a fizika mindenekelőtt a kísérletek révén
kedveltethető meg a diákokkal. Ugyancsak meghatározó a tanár éles "lelki" szeme:
amivel észreveszi azt, hogy miképp kell hatásosan megszólítani az egymástól
teljesen eltérő fiatalokat. Jó hír a diákoknak, de persze ez nem ad felmentést a
tanulás alól: dr. Jurisits József szerint a siker kulcsa minden esetben a pedagógus,
mint személyiség kezében van.
A rangos kitüntetés a tanári pályafutás befejező szakaszában érkezett. A tanár úr
már megvált lelkiismeretesen ellátott igazgatóhelyettesi tisztétől, jelenleg
óraadóként dolgozik. Kollégái, tanítványai általános megbecsülését nap, mint nap
érzi: miképp fogalmaz, az ő segítségük is kellett ahhoz, hogy az életműdíj
odakerüljön a többi elismerés mellé.
2005. november
Sz.Á.