2025. 02. 11., k – 12:19

Köbüki elismerés

A kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógusaink az idei tanévben is pályázatot nyújthattak be a Nemzeti Tehetség Program ’Köbüki’ ösztöndíjára. A pályázatra a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, informatika (digitális kultúra), ének-zene vagy vizuális kultúra tantárgyat tanítók jelentkezhettek, amennyiben diákjaik az elmúlt három évben a különböző tanulmányi és művészeti versenyeken országos 1-10. helyen végeztek, illetve ha hitelt érdemlően bizonyították a tehetséggondozásban elért eredményeiket.
A Garayban 12 tanárunk nyerte el az ösztöndíjat:
dr. Bodnárné Eőri Györgyi, dr. Gesztesi Enikő, Elblinger Ferenc, Elblinger Ferencné, Fauszt András Ferenc, Futó Bettina, Kenyeresné dr. Pap Kinga, László Péter, Lászlóné Pechli Zsanett, Nagy László, Naszladi Judit és Tóthné Gulácsi Beáta.
Ennek eredményeként 2025. február 7-én gimnáziumunkba látogatott Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár, hogy átadja az intézményünket elismerő oklevelet. Ezt azok az iskolák kapják meg, amelyekben kiemelkedően magas a Köbüki ösztöndíjat elnyert pedagógusok száma.
Pálmai Gergely a találkozón elmondta: a pedagógusoknak nagy szerepük van abban, hogy a fiatalok felismerjék önmagukban a különleges képességeiket, tehetségüket, valamint hogy segítsék őket ennek a tehetségnek a kibontakoztatásában is.
Huszárik Imre igazgató az oklevelet átvéve hangsúlyozta, hogy ez az elismerés hosszú évek elkötelezett munkáját tükrözi, ami természetesen nem csak a pályázatot elnyertekre, de minden itt dolgozóra igaz.