2008. 04. 12., szo – 12:44
Graphisoft díjat kapott Pesti Gyula
A Graphisoft Alapítvány a Magyar Matematika Oktatásért díját vehette át a hétvégén Budapesten Pesti Gyula, a Garay János Gimnázium tanára. Az elismerést pedig elhivatott szakmai és emberi munkájával a jövő tehetségeinek gondozásával érdemelte ki, ez alkalommal az OKTV második helyezést elért Árvay Anna, végzős garaysta diák felkészítésével. Mint azt a tanár úr elmondta, idén végleg búcsút mond a tanításnak. Ha lehet, növeli az elismerés és diákja eredménye értékét, hogy szép keretet adott pályafutásának, hiszen amikor az iskolában elkezdte a munkáját hasonló eredménnyel szerepelt egyik diákja a versenyen. Hozzátette, szerencséje volt, hogy ilyen remek tanítványokkal dolgozhatott.