A gólyatábor a sátorállítás nehéz próbájával kezdődött, ahol úgy éreztem magam, mint a vitéz lovag, aki elszántan küzd a gonosz sárkánnyal, ezt ötvözve Don Quijote harcával a szélmalom ellen. Végül győzelmet arattam a sátor felett!

Az összecsapást a sorversenyek követték, ahol olyan veszélyes kihívásokat kellett teljesítenünk, mint például belenyomni az arcunkat egy habbal teli tálba, és megkeresni benne a kincset érő gumicukrokat, úgy, ahogy bizonyára Indiana Jones is tenné. Mivel a kincskeresést sok veszély övezi, nem maradhattak ki a ruháinkból elkészített óriáskígyók sem, ahol a dzsungel második leghosszabb példányát fedeztük fel.

A sok kaland után végre vehettünk egy hűsítő fürdőt a tóban, azonban egy sima fürdőzés túl egyszerű lett volna. Megkaptuk azt a feladatot, hogy építsünk egy tornyot a 9. A osztály embereiből. A készülő tornyot a Himalájához tudnám  hasonlítani, a bátor jelentkezőket pedig azokhoz a kezdő hegymászókhoz, akik nem tudják, mire vállalkoztak a hegycsúcs elérése érdekében. Természetesen az építmény nem állt teljesen stabil lábakon, ezért néha úgy estek a vízbe hegymászóink, mint egy amatőr toronyugró. Sokadik nekifutásra sikerült a zászlót is kitűznünk a csúcsra!
 

A tábor napjáig úgy hittem, hogy „Főzni bárki tud!”, ahogy Gusteau chef is mondta. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem egészen így van... Ugyanis főzőtehetségünkkel a lecsóból új ételt kreáltunk: paprika deaux L’eau ala gólya (paprikás víz gólya módra). Elkészítése az egyszerű tábori viszonyoknak megfelelően történik: mintha paprikát főznénk teának... Ennek ellenére mi nem álltunk meg a lecsónál, új kihívást keresve a paprikás krumpli következett. Míg más az ételt általában elsózni szokta, mi „elmajorannáztuk”. A kóstolók arcát elnézve igen derűs kedvünk támadt, ugyanis Mr. Bean elbújhat mellettünk a pofavágásban.

Szerintem bátran kijelenthetem, hogy a Konyhafőnök díjat nem a 9. A kapná.
Abban is biztos vagyok, hogy amilyen jól megy a főzés, olyan jól is táncolunk. Eleinte úgy lejtettük a gólyatáncot, mint a falábú Pinocchio, akit egy tehetségtelen bábmester próbál irányítani. Hogy jobban menjen a tánc, a nagyobbak gondoskodtak vékony gólyalábaink megedzéséről. A sok guggolásnak és futásnak köszönhetően ma már izmosabb vagyok, mint Popeye, a tengerész (pedig spenótot nem kellett készítenünk a táborban).
A sok kalandnak, játéknak, guggolásnak és vicces helyzetnek köszönhetően egy kedves, vicces, összetartó (remek tánc- és főzőtehetséggel rendelkező) közösség jött létre:

Ezek vagyunk mi, a 9. A!

A tábor célja az volt, hogy megismerkedjünk egymással, szórakozzunk, valamint ráhangolódjunk az iskolára.
Már alig vártuk, hogy elérkezzen a várva várt nap: az ismerkedés napja. Amikor eljött az indulás, izgatottan ültem be az autóba, azon gondolkozva, hogy minden szükséges dolgot bepakoltam-e. Az út nagyon hosszúnak tűnt az izgalom miatt.
Mikor megérkeztünk, a felsőbb éves diákok köszöntöttek minket, majd kaptunk tőlük egy szép gólyapólót, minden osztálynak más színű volt. A mi színünk a narancssárga lett. Miután átvettük a pólókat, elkezdtük felállítani a sátrat. Már több osztálytársam sátra is készen volt, mindenki sürgött, forgott. Azt a feladatot kaptuk, hogy minden osztály sátrainak külön kört kell alkotnia, és ezt igyekeztünk is megvalósítani. Mikor már állt a sátor, a lakótársammal beköltöztünk. Kettőnknek együtt elég sok táskája volt, és kicsit zavaró volt, hogy alig maradt helyünk.

Miután mindenki beköltözött, és a szülők elmentek, összehívtak minket, és ismertették a szabályokat, valamint elkezdtük tanulni a gólyatáncot. Akik jártak táncra, ők előre álltak, a többiek pedig mögöttük próbálták utánozni a mozdulatokat. Ha valamelyik osztály nem tudott figyelni, vagy beszélgettek, büntetésből guggolniuk kellett. A táncolás után lementünk a strandra, ahol volt egy kis verseny az osztályok között, kreatív feladatokkal. Nagyon jól éreztük magunkat a verseny közben, sokat nevettünk egymáson. A verseny után strandolhattunk. Jólesett a nagy melegben belemenni a hűvös vízbe. A strandolás után visszamentünk a táborba, és azt a feladatot kaptuk, hogy minden osztályból válasszunk ki négy főt, akik megfőzik a vacsorát, a többiek addig táncolnak. Az összes osztálynak külön lecsót kellett főznie. Szuperül éreztük magunkat főzés közben; beszélgettünk, nevettünk, és jobban megismertük egymást. Nagyon boldogok voltunk, mert a lecsó nagyon jól sikerült, és mindenkinek ízlett. Vacsora után még párszor eltáncoltuk a táncot, majd elmehettünk fürdeni, ami pont időben jött, mert már mindenki nagyon fáradt volt. Fürdés után készülődtünk az alváshoz, de természetesen a legtöbben alvás helyett a beszélgetést választották; volt, aki a lakótársával, a többiek pedig egymással beszélgettek. Olyan is volt, aki éhes maradt és azt kereste, hogy kinél van pár falat rágcsálnivaló. De egy idő után mindenki elcsendesedett. Mikor felkelt a nap, már keltettek is bennünket. Természetesen alig volt, aki pár óránál többet aludt, úgyhogy mindenki elég fáradt volt.

Reggeli után elmentünk ágakat gyűjteni a tábortűzhöz, de közben sajnos eleredt az eső, ezért be kellett mennünk kézműveskedni. Lehetett hajtogatni, festeni és karkötőt fonni.  A legtöbben minden állomást kipróbáltak. Dél körül megkaptuk az ebédet, ami spagetti volt. Az elfogyasztása közben mindenki nyüzsgött, nyoma sem volt már a fáradtságnak. Evés után pihenésképp meghallgattunk pár érdekes előadást, valamint kvízkérdésekre válaszoltunk az iskola múltjával kapcsolatban. Amikor elállt az eső, azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk ki osztályonként négy lányt és négy fiút, akiket ellenkező neműnek kell majd öltöztetnünk. Ez nagyon jó program volt, érdeklődve figyeltük, hogy ki hogy alakul át lánnyá vagy fiúvá. A játék után ismét eljött a vacsoraidő: akkor paprikás krumplit főztünk, ami szintén finom lett, de az előző napi lecsó nagyobb sikert aratott. Vacsora után, mikor besötétedett, a HuMen Brass Band játszotta el nekünk a legismertebb számait, az évfolyam pedig önfeledten táncolt és énekelt. A koncert után meg-gyújtottuk a tábortüzet, és mindenki régi, ismert zenéket énekelt.

A buli után legtöbben fáradtan hajtották álomra fejüket, ma már senki sem beszélgetett. Nem sokáig élvezhettük a pihenést, ugyanis hajnali háromnegyed háromkor mindenkit felkeltettek. Meg kellett keresnünk a sötétben egy csomag eldugott spárgát, és párszor el kellett tancoljuk a gólyatáncot. Most nem volt olyan hangoskodás, mint napközben.  Mindenki félálomban, halkan csinálta a feladatot. Hatalmas öröm volt, mikor végre visszamehettünk aludni. Másnap reggel is elég fáradtak voltunk, nem sokat aludtunk, mivel nagyon hideg volt az éjjel. Délelőtt még néhányszor eltáncoltuk a gólyatáncot, majd csináltak rólunk osztályképeket. Utána már siettünk összepakolni és szétszedni a sátrat; vártuk, hogy a szülők értünk jöjjenek, és kipihenhessük magunkat a saját, kényelmes ágyunkban.
Így visszatekintve nagyon jól éreztem magam a táborban. Remekül megismerkedtünk egymással, összekovácsolódott a társaság. Örültem, hogy nem az iskolában találkoztunk először. Kívánok a jövő évi gólyáknak is legalább ilyen jó, pörgős tábort.

Ha a 9.-es garaysták az iskolakezdés miatt nem lettek volna elég izgatottak, hát a gólyatábor hozott elég izgalmat a sulikezdés előtt. Felsőbbéves mentoraink gondoskodtak az augusztus végi adrenalinszintünkről.

Augusztus 16-ának reggelén nagy lett a nyüzsgés a dombori ifjúsági tábor területén. A délelőtti órákban a gólyák bebizonyíthatták rátermettségüket háromnapos ideiglenes lakhelyük megépítésében – természetesen csak miután magukra öltötték az osztályokat egymástól meg-különböztető egyenpólókat. A 9. D osztály lilában pompázott három napig. A sátorhelyeket szisztematikusan jelölték ki a 9. osztályosok „felettesei”, ahová rendezetten építették a gólyák sátraikat. Nekünk, D-seknek már ekkor meg kellett küzdeni jó néhány akadállyal, például „Hogyan üsd le a sátorvasat földdel álcázott betonalapra egy kalapács segítségével?”. Jelentjük, első feladat kipipálva másfél óra alatt. Ezután már kellemesebb csapatmunka következett: a gólyatánc tanulásának megkezdése. Természetesen itt is volt nehezítő körülmény: 34 fokos hőség. Ennek ellenére már az első órákban kezdett nagyon jól összekovácsolódni kis csapatunk.
 

Ezután következett a fa- és rőzsegyűjtés, miközben a tábor a Süss fel nap! című, napot megidéző énektől zengett, mert valószínűleg a felsőbb éveseknek kevés volt a 34 fok. Mint később kiderült, ezen nótánk az ellenkező hatást érte el. A komoly fizikai kihívást jelentő sorversenyeket követően, az esti lecsófőzés és zászlófestés utáni éjszakától a vihar sem kegyelmezett nekünk. Szerencsére jól felállított sátraink megvédtek a természet csapásaitól.

Másnap reggel frissen, üdén ébredtünk, és újult erővel álltunk neki aznapi feladatainknak. A kézműves-foglalkozáson mindenki talált magának megfelelő elfoglaltságot az akvarelltől a karkötőfonásig. Számos lehetőségünk volt kibontakoztatni tehetségünket. Ezen a napon még rendhagyó szépségversenyen vehettünk részt. Osztályunkból négy szerencsés fiú lányként léphetett a négytagú zsűri elé, hogy fiúnak öltözött lány párjukkal elnyerjék a bírók elismerését.
Az elkészített zászló nem csak táborhelyünk díszeként szolgált, hanem a délutáni számháború során csapatunk jelképe lett.
Este a 9. D séfjei új ételt kreáltak, mely a „krumplikás papri” nevet kapta. Nevének egy jól ismert magyar ételhez való hasonlósága a puszta véletlennek köszönhető, egyáltalán nem hasonlított a paprikás krumplihoz, ízben viszont felülmúlhatatlan vacsorát produkált csapatunk. Az est folytatásában Heilmann Józsefné igazgató asszony is megtekintette a gólyák táncát. Ezután a HuMen Brass Band, a garaystákból és volt garaystákból álló zenekar szórakoztatott bennünket. A napot egy éjfélig tartó karaokéval zártuk hatalmas tábortüzünk mellett.
Az utolsó nap reggelén eltáncoltuk a tökéletesen kigyakorolt gólyatáncunkat. A jubileumi tanév alkalmából megrendezett kvízen ismét szaporíthattuk pontjaink számát a szokásos gólyaversenyben.
Gyorsan eljött az idő, hogy rekord-gyorsasággal lebontsuk sátrainkat, és elbúcsúzzunk a három napig otthont adó tábortól.
Köszönjük a tábor szervezőinek a programot!

Amikor először megtudtam, hogy garays diák leszek, már akkor izgultam a gólyatábor miatt. Kíváncsi voltam az új osztálytársakra és évfolyamtársakra, vártam a velük való találkozást. Tudtuk, hogy egy kicsit szenvedni is fogunk, de ettől függetlenül reméltem, hogy jó lesz. Az idei évben a szokásosnál korábban volt a tábor, de ezt senki nem bánta.
Augusztus 16-án megérkeztünk Fadd-Domboriba, ahol regisztráció után osztályonként egy helyre rendeződve felállítottuk a sátrakat. Ezután a bemutatkoztak a mentorok, és elmondták a tudnivalókat, majd ismerkedős játékokat játszottunk. Ezen a napon volt még lehetőségünk fürdeni a holtágban, és amennyire lehetett, kihasználtuk a nyári időt. Osztályok közötti versenyeken vettünk részt, fociztunk, röplabdáztunk és emberi tornyot építettünk. Vacsorára lecsót főztünk, ami meglepően jól sikerült. Az éjszakai fürdés is jó élmény volt.

Másnap reggel hűvös időre ébredtünk, de ettől függetlenül reggeli tornával indítottuk a délelőttöt. A gólyatáncot már hétfőn elkezdtük tanulni, és a reggel folyamán még ezt is gyakoroltuk. Természetesen a guggolások és a fekvőtámaszok sem maradtak ki. Volt kézműves kézműves-foglalkozás, és lehetőségünk nyílt megismerni pár tanárt is. Mivel a nap folyamán eleredt az eső, a mentoraink kihasználták az alkalmat, és a Süss fel napot énekeltették velünk. Délután az egyik legnépszerűbb program következett, amikor a fiúk és a lányok beöltöztek egymásnak. Remek képek készültek itt is, és nagyon sokat nevettünk. Este paprikás krumplit készítettünk, majd vacsora után a HuMen Brass Band zenélt nekünk. Szuper hangulatot csináltak, mindenki élvezte. A tábortüzet is meggyújtottuk, a koncert után pedig karaokéztunk és egy csomót táncoltunk. Jó volt látni, hogy így összekovácsolódott a társaság, és nemcsak osztályokon belül, hanem az egész évfolyamban alakultak ki barátságok. Éjszaka keltettek minket, eltáncoltuk a gólyatáncot, és persze guggoltunk.
Reggel szomorúan tudatosult bennünk, hogy megyünk haza. Még utoljára eltáncoltuk a gólyatáncot, és futottunk, amikor szólt a hívózene. Ez a nap a kihagyhatatlan reggeli tornán kívül már csak az összepakolásról és a búcsúzkodásról szólt.
Egy életre szóló élmény volt ez a három nap, és bár izomlázzal jöttünk haza, nagyon jó volt. Szerencsések vagyunk, hogy a versengések és játékok során kialakult egy jó osztályközösség, és kíváncsian várom, hogy mi áll előttünk az elkövetkezendő öt évben.