GJG színpad előadása a DBU-ban 2023.05.24.
A diákszínjátszásnak régi hagyománya van a Garay János Gimnáziumban. A GJG Színpad 2004 óta működik Báló Marianna vezetésével. Az elmúlt 19 évben számos előadást, ünnepi műsort, irodalmi összeállítást mutatott be a csoport. Aktívan részt vesznek az iskola, és rajta keresztül a város kulturális életében, az ünnepi műsorok megrendezésében.
Az elmúlt 19 év alatt több mint 150 tagja volt a GJG Színpadnak. Volt, aki 6 éven keresztül játszott a csoportban, volt, aki csak egy évig.
A lutri című előadásunk a horror és rejtélyes műveiről ismert Shirley Jackson amerikai írónő The Lottery című novellájából készült. Magyarra Sorshúzás címen Megyeri Andrea fordította le. A szerző jelentős közfigyelmet keltett ezzel az elbeszélésével, amelyet 1948-ban publikált. A történet gyorsan az antológiák standardjává vált, és 1952-ben a televízió számára adaptálták, majd 1969-ben egy rövidfilmet készítettek belőle, 1999-ben pedig egy játékfilm alapjául szolgált. Született belőle képregény, rádiójáték, egyfelvonásos színdarab, sőt balett-előadás is. Az elbeszélés később az amerikai oktatásban kötelező olvasmány lett. A művet jelentős szociológiai és irodalmi elemzésnek vetették alá, és az amerikai irodalom történetének egyik leghíresebb novellájaként írták le.