Bonis Bona díjban részesültek munkatársaink: Heilmann Józsefné, Báló Marianna és Huszárik Imre
Átadták a Bonis Bona díjakat (forrás: tehetseg.hu)
"A tudásnak nem csak informálnia, hanem inspirálnia is kell." – idézte Tagore szavait dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntő beszédében a “Bonis Bona” díjak ünnepélyes átadóján augusztus 28-án este a Nemzeti Színházban, ahol több mint 400 pedagógus, szakember vehetett át elismerő oklevelet kiemelkedő tehetséggondozó teljesítményéért.
Dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára ünnepi köszöntő beszédében kiemelte, hogy a tehetséggondozó kollégák nem pusztán motiválnak, inspirálnak, de követendő példát is adnak a jövő generációja számára: "Meggyőződésem, hogy a tehetséggondozó amellett, hogy tudóstanár, megszállott is".
Kiváló versenyfelkészítő kategóriában 202, Kiváló tehetséggondozó kategóriában pedig 170 pedagógust tüntettek ki, utóbbiak azok, akiknek munkája nem feltétlenül mérhető versenyeredményekben. A harmadik, Kiváló tehetségsegítő kategóriában 65 olyan kollégát jutalmaztak, akik iskolákban, civil szervezetekben dolgoznak tehetségsegítőként.
Az ünnepi este nem csupán az elismerés jóleső érzésével tölthette el a résztvevőket, de szakmai kapcsolatépítésnek is remek terepet biztosított.
Gratulálunk intézményünk díjazottjainak!
Kiváló tehetségsegítő: Heilmann Józsefné (történelem)
Kiváló versenyfelkészítő: Báló Marianna (magyar nyelv és irodalom), Huszárik Imre (földrajz)